Rekordok és adatok a pesti RELAXA Kft-nél

Herencsény, 2002 nyár - angol nyelvvizsgák 4 hét alatt

 

Lehet-e 45 fős, nagy létszámú, különböző előképzettségű csoportban közmegelégedésre, jó hatásfokkal, szuperintenzív tempóban 4 héten át nyelvet tanítani a VillámAngol digitális tananyaggal?

A Cserhátban lévő Herencsény községben 2002 júliusában került sor erre az első, egyedülálló nyelvoktatási kísérletre, melyről a Duna televízió dokumentumfilmet készített.

 

Forrás: www.relaxa.hu

 

A csoportban a 8 éves és az 56 éves nyelvtanuló együtt gyakorolt: kisdiák és felnőtt, kezdő és a középfokú nyelvvizsgás. A napi 8 órás, 4 hetes tréningen a résztvevők végig kitartottak. Általános elégedettséggel és 14 sikeres nyelvvizsgával zárult a közös tanulás.

Mit mondott a tanfolyam sztárja?

 

Forrás: www.relaxa.hu 
Egyszerűen elképesztő volt! Első pillanattól kezdve a teljesen ismeretlen nyelven mondatok tömege hagyta el számat, három hét múltán pedig ösztönösen szólni, folyékonyan beszélni tudtam. Egy hónap alatt értem el azt, amit más nyelvnél évek alatt. Ráadásul szinte játszva, magolás nélkül.
Számomra is alig hihető, de tényleg igaz. - mondta: Juhász Beáta (21),
aki angolból valódi kezdő volt, és aki 4 hét után sikeres szóbeli és írásbeli nyelvvizsgát tett. Az Intermediate (a Basic és az Elementary szint után) a harmadik szint a nemzetközi Pitman nyelvvizsga-szintek sorában.
(Bea által elért, 60%-on felüli Pass teljesítmény Magyarországon C típusú alapfokú nyelvvizsgaként akkreditált.)

 

 



Túl a 60-on lehet-e 14 nap alatt "már használható nyelvtudást" szerezni, sikeres nyelvvizsgát tenni?

A Magyar Televízió "Évgyűrűk" műsorában 2001-ben meghirdetett tafolyamon a 60-75 éves kezdők csoportjának sikerült:

 

Forrás: www.relaxa.hu Forrás: www.rexamo.com

Az első 14 napos tréning után a csoportból már ketten, Cseh Béla (70) és Selmeczi-Kovács Irén (63) sikeres Pitman Basic nyelvvizsgát tettek.
A második 14 napos tréning után Horváth Lászlóné (63) és Czinkota Mihályné ( 67) a sikeres Basic nyelvvizsgát, Selmeczi-Kovács Irén pedig Basic nyelvvizsgája mellé sikeres Elementary nyelvvizsgát tett.


Földközi-tengeri hajóút - 1998 nyara: 14 nap alatt - angolul, németül

 

 Forrás: www.rexamo.com

 

Csak kezdő nyelvtanulók jelentkezhettek erre a rekordkísérletre. A résztvevők közjegyző előtt nyilatkoztak arról, hogy angolból illetve németből valódi kezdők. A VillámAngol és VillámNémet tananyagokat csak az indulás előtt vehették át. A résztvevők többsége már a második héten idegen ajkúakkal társalgott a hajón, és az út végén többen sikeres nyelvvizsgát tettek.  

Mit mondanak a résztvevők?

 V. Nagy Attila

Tévé-operatőrként RTL Klub és CNN-tudósításokhoz forgattam. Napi 7-8 órás tanulásra nem, de ötre nekem is tellett. Angolból teljesen kezdő voltam. Csak az első három kazettán hangzottak érthetetlenül a szövegek.Forrás: www.relaxa.hu

A második heti vacsoráknál aztán amerikai asztaltársaságba cseppentünk, s végig angolul beszélgettünk! A kapitány meg egyenesen hitetlenkedett kilencnapos angolomon egy interjú során!

Büszke vagyok: a 14. napon sikeres angol vizsgát tettem!

 

Sándy Gabriella

Egy hír az újságban, néhány telefon, – s indulás felfedezni a Földközi-tenger csodáit. No meg azt az Forrás: www.relaxa.huismeretlen német nyelvet! A felfedezés öröme már a harmadik napon rámköszöntött. Az első hét végén pedig ujjongva tértem vissza a hajóra a Bariban tett kirándulásról: „Képzeljétek! Egy született némettel beszélgettem, és megértettük egymást – németül”! Néha kerestem a szavakat, de a téma bármi lehetett: jóga, család, a vegetárius étkezés megoldása a hajón stb.
Eljött a 14. nap. Az ECL nyelvvizsga szóbeli részein „jó turista A-szinten” – én is megfeleltem!

 

 

Zamaróczy Ádám 

Az első napokban engedtem, hogy a „tudás” csak úgy folyjék a fejembe. Önállóan

Forrás: www.relaxa.hu mondatot alkotni pár nappal később próbáltam meg. És ekkor megtörtént maga a csoda! Azon vettem észre magamat, hogy német anyanyelvű útitársaimmal németül társalgok. Két hét hamar eltelik!
Amint vártam is, a vizsga beszédkészséget és szövegértést mérő részei jól sikerültek.

Visszatekintve: ez volt életem eddigi legnagyobb szellemi kalandja!

 

 

A társak a hajón – szinte egyöntetűen – dicsérik a módszert.
Azt mondják, hamar sikerélményt ad. Komolyan bólogatok, s azt gondolom: én lehetek a kivétel, aki erősíti a szabályt.
M. Kiss Csaba

 


 

 

Egyéni nyelvtanulással: az első, 14 nap alatt - németül rekord 

Hajdú Zsuzsanna orgonista 1995-ben,

Forrás: www.relaxa.hu

akinek 14 napos némettanulási rekordja valódi szenzáció lett.

Teljesen kezdő létére két hét alatt eljutott olyan szintre, hogy Bécsben a Zeneakadémia orgona-tanszakára a felvételi vizsga szóbeli részét sikeresen letette – német nyelven!

 

Forrás: www.relaxa.hu 

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Szegeden is született két rekord, két két főnél a csoportosképzésünkben. Ők 80 óra alatt szerezték meg az államilag elismert középfokú nyelvvizsgát! Gratulálunk nekik!

nyelviskola | 2008. Június 26. 00.35

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.